-Bill .. szeretlek-bukott ki belőlem, de nem bántam meg h elmondtam neki, mert nemsokára mennek tovább, és muszáj hogy tudja, majd megint elkezdtem sírni.
-Annyira sajnálom h akkor elhagytalak. egy nagy idióta voltam. tényleg sajnálom.- a könnyeim még mindig folytak
-Nyugi Heidi, csssss- simogatta a hátamat.
Nem tudta azt mondani a lánynak h semmi baj. hiszen 8 hónapig szenvedett miatta. úgy érezte akkor meghalt a világ, amikor Ő elment. senki nem tudott rajta akkor segíteni, csak ült a szobájában és sírt, de nem szeretett ezekre a hónapokra visszaemlékezni, főleg meg nem ebben a pillanatban, amikor Vele van. tiszta szívéből szerette és még most is úgy érezte h meg kell h védje őt mindentől. csak ölelte őt, és soha el nem akarta engedni. szerette. még most is tiszta szívéből szerette, ezekben a pillanatokban amikor együtt voltak, nem létezett számára más személy csak Ő. melegség járta át a testét amikor észrevette h a lány elaludt a válán. ott az ajtó tövében ahol időközben leültek. Annyira szépnek látta, még igy is, szétfolyt sminkkel, karikás, dagadt szemekkel, kócos hajjal. majd elkezdett énekelni neki egy altató dalt,(https://www.youtube.com/watch?v=xYyTzFGypfY), miután befejezte hosszú percekig csak csodálkozott a lányban. majd őt is elnyomta az álom. csak arra kelt fel ahogy a felkelő Nap belevilágít a szemébe. Ránézett szerelmére. ébredezni kezd. majd ki is nyitja a szemét.
-úsiten, jól elaludtunk itt-mosolyogtam rá kicsit álmosan, eléggé össze voltunk kuszálódva, az ő egyik keze a vállamon, a másikkal öleli a derekamat, a homlokunk összeért, én pedig az egyik kezemmel a derekamon lévő kezét simogatom, a másikkal pedig a nyakánál lévő hajjal babrálok. már nem állt olyan tökéletesen mint a koncerten, de így talán még aranyosabb volt, ránéztem, és láttam h festék már alig van a szemén, gondolom amiatt h sírt lejött róla. akaratlanul is elmosolyodtam
-min mosolyogsz?- kérdezi még kómásan a szemét dörzsölgetve.
-azon h mennyire aranyos vagy így-mosolygok tovább, majd vág egy fancsali képet
-képzelem – majd megint elhúzta a száját.
-öhm, valaki tuja h merre vagyunk?-kérdeztem meg, mikor már kezdünk felfele ébredezni.
-nálam nincsen teló, nálad?-kérdezte, miután megtapogatta a zsebeit h ottvane a készülék.
-nálam sincs, Andy kocsijában hagytam- gondolkoztam el, majd felnevettem
-most min nevetsz?-kérdezte tőlem
-hát hogy ilyen bambák vagyunk, h este feljövünk ide, elalszunk, de telót nem hozunk-majd ő is elkezdett ezen nevetni
-lehet h lekéne menni, de én nem akarok- szólal meg miután már kicsit lenyugodtunk.
-nekem sincs túl sok kedvem, de lássuk be, tényleg muszáj lenne mennünk.-mondtam neki, majd felnéztem a Napra, még most sincs annyira fent az égen
-semmit sem muszáj, - mondta nyájasan, majd magához ölelt
-annyira vártam már erre a pillanatra, hogy ujra a karjaimban tarthassalak- erre a mondatára elsírtam magamat .. megint
-nem érdemlem meg h ezek után még foglalkozz velem- fúrtam a fejemet a mellkasába
-lehet h nem érdemled meg, de én meg nem tudok nem veled lenni, szeretlek Heidi, csak téged, senki mást, míg világ a világ, szeretni foglak, igérem- mélyen a szemembe nézve vallott nekem szerelmet
-szívedbe vésed?-kérdeztem tőle szipogva
-szívembe vésem-mondta nekem, majd a szívén az egyik mutatóujjával rajzolt egy „X”-et
-szeretlek- mondtam neki, majd folyamatosan elkezdett felém közeledni, bár eddig se volt túl messze a fejünk kb. 30 cm se, majd mikor már az orrunk összeért ..
-megcsókolhatlak?-kérdezte óvatosan
-igen-feleltem neki elalélva, madj megcsókolt, olyan lágyan, talán még lágyabban mint amikor elváltunk, annyira hiányzott már ez a csók, hosszú percekig csak csókolóztunk, majd valami nedveset éreztem az arcomot. a könnyeit.
-ez volt új életünk első csókja-mondta miután letörölte könnyeit
-de nem az utolsó- tettem hozzá mosolyogva, erre hatalmas, boldog mosoly ült ki az arcára. ezt követően mindketten beláttuk h le kell h menjünk innen, mert már mindenki halálra aggódhatja magát.
